|
Az írásbeliséggel rendelkező magaskultúrákat számba véve, azt látjuk, hogy ekkorra lezárult már a középkori görög, latin és kelta költészet. A trubadúrok és minnesangerek nagy generációinak emlékét legfönnebb a várkastélyába visszavonult idős Oswald von Wolkenstein idézi. Régen megszületett már a Nibelung-ének, és a német epika következő nagy alkotása, Sebastian Brant műve, A Bolondok Hajója majd csak a század végén fog megjelenni. Napnyugta mindenütt. Dante, Petrarca (és Boccaccio is) évtizedek óta halott. (Igaz, a szerencsésen gazdag Itáliában még e sivár korban is akadnak olyan művelt költők, mint Antonio Beccadelli vagy Giovanni Pontano. És Angelo Poliziano már nemcsak görögül meg latinul ír, hanem a század utolsó negyedében újra megszólal maga az édes olasz nyelv is, ha nem is Dante erejével vagy Petrarca hasonlíthatatlan eleganciájával.) A korai arab költészet, ideértve a Córdobai Kalifátust is, ekkorra már utolsó nagy egyéniségeit is elveszítette. Ugyanez a helyzet Perzsiában: Firdauszí, Omár Khájjám, Nizámi, Száádi és Háfiz követői messze elmaradnak a nagy mesterektől. Indiában sem különb a helyzet. A költészetet egy évezred óta államügynek tekintő Japánban az egy Ikkiju Szódzsun számít nagyobb egyéniségnek ebben az évszázadban, kultusza azonban nem hasonlítható mondjuk a 250 évvel később született Macuo Basóéhoz, a haiku legnagyobb mesterének hatásához. A műfajtörténészek viszont följegyzik, hogy a klasszikus tanka mellé e század közepére jelenik meg Japánban a renga is mint lírai műforma. (Ebből rövidül majd le a haiku. A költészetnek nagy költők nélkül is megvan a maga önmozgása.) Kínában a Tang-kor költőinek emlékéhez a Ming-dinasztiában még felnőni sem próbálnak Vang Vej, Li Taj-Po, Tu Fu és Po Csü-Ji utódai (ez csak szófordulat: gondolom, persze hogy próbáltak felnőni). Amerika? Ibéria? Azok a maja írástudók, akiknek majd a Popol Vuh köszönhető, ekkor még meg sem születtek. És Camões sem, Lope de Vega sem. Britanniában, Chaucer és Shakespeare között, e század végén próbálgatja nemesebb formákba hajlítani az angol nyelvet, némileg még darabosan, John Skelton.
|