|
|
A fairly neutral approach to classification is the paradigmatic approach. It works independently of referent, definitions, etymology and observation, simply by testing which words can substitute for each other in the same context.
|
|
|
L’approche paradigmatique est une approche plutôt neutre au problème de la classification. Elle fonctionne indépendamment des référents, des définitions, de l’étymologie et des observations, simplement en testant les mots qui peuvent se substituer les uns aux autres dans le même contexte. Par exemple, le contexte « Elle s’est assise sur un(e)… » va aider à déterminer que chaise, canapé, tabouret, fauteuil, banc sont des choses similaires (« meubles pour s’asseoir »). Il peut être bien plus facile d’expliquer ce qu’est une chaise en constatant son utilité (s’asseoir dessus) plutôt qu’en la définissant précisément (combien de pieds, s’il y en a ?). Néanmoins, chaque culture aura une idée différente de l’« objet typique pour s’asseoir », que ce soit une chaise ou un tatami, et les autres types de sièges seront définis par la manière dont ils diffèrent d’une chaise « normale ». Pourquoi ? Des expériences psychologiques suggèrent que les gens structurent leur conception sémantique du monde en regroupant les concepts autour de « prototypes sémantiques ». Si vous demandez à quelqu’un de citer un outil, ce sera un marteau dans la grande majorité des cas, un instrument de musique sera un violon, un nombre sera 7… mais ce n’est pas de la télépathie ou de la magie noire, ce n’est que de l’efficacité sémantique, parce qu’il est plus facile de distinguer que de définir. Les enfants commencent avec des prototypes comme « chien » et « pomme », et découvrent ce que sont les animaux et les fruits en apprenant, à l’usage, si un concept X est plus proche de « chien » ou de « pomme ». C’est la raison pour laquelle de nombreux enfants croient pendant un certain temps que les chats sont des chiens (mignons et poilus) et que les tomates sont des pommes (rondes et rouges).
|
|
|
Ein ziemlich neutraler Zugang zur Klassifikation ist der paradigmatische Ansatz. Er funktioniert unabhängig von dem Referenten, den Definitionen, der Etymologie und der Beobachtung, einfach durch das Ausprobieren, welche Wörter einander in demselben Kontext ersetzen können. Zum Beispiel hilft der Kontext "sie setzte sich auf ....", um die Begriffe Sessel, Sofa, Stuhl, Lehnsessel, Bank als ähnliche Dinge ("Sitzmöbel") zu klassifizieren. Und es ist eben viel leichter zu erklären, was ein Stuhl ist, wenn man seinen Zweck angibt (zum Draufsitzen) als wenn man ihn genau definieren wollte (Wie viele Füße? Wenn überhaupt welche?). Auf jeden Fall hat jede Kultur eine Vorstellung von dem "typischen Sitzgerät", ob es ein Sessel oder eine Tatami-Matte ist, und andere Sitztische werden beschrieben durch die Angabe, wie sie sich von einem "normalen" Sessel unterscheiden. Warum? Es ist ein experimenteller psychologischer Befund, dass Menschen ihre semantische Landschaft strukturieren, indem sie Begriffe um sogenannte semantische Prototypen herum zusammenstellen. Wenn du eine Person bittest, ein Werkzeug zu nennen, wird es in einem hohen Prozentsatz der Fälle der Hammer sein, ein Musikinstrument, dann ist es meistens die Geige, eine Zahl ist höchstwahrscheinlich die 7... aber es ist keine Telepathie, auch keine schwarze Magie. Nein, das ist einfach semantische Effektivität, denn es ist leichter zu unterscheiden als zu definieren. Kinder fangen mit Prototypen wie "Hund" und "Apfel" an, und finden dann heraus, was Tiere und Früchte bedeuten, indem sie durch den Gebrauch lernen, ob Begriff X näher bei "Hund" oder bei "Apfel" ist. Deshalb sind bei manchen Kindern für eine Weile auch Katzen Hunde (niedlich und mit Fell), und Tomaten sind Äpfel (rund und rot).
|
|
|
Una aproximación bastante neutral a una posible clasificación es la aproximación paradigmática. Funciona independientemente del referente, las definiciones, la etimología o la observación, simplemente comprobando qué palabras pueden sustituirse entre sí en el mismo contexto. Por ejemplo, el contexto "siéntate en..." nos llevará a elegir entre silla, sofá, banqueta, sillón, banco en cuanto que todos son el mismo tipo de cosa ("mobiliario para sentarse"). Además puede resultar más fácil explicar qué es una silla diciendo para lo que sirve (para sentarse en ella) que definiéndola con precisión (¿cuántas patas tiene? si es que tiene patas, claro). En cualquier caso, diferentes culturas tendrán distintas ideas de lo que es "la típica herramiente para sentarse", ya sea una silla o un tatami, y otros asientos serán descritos estableciendo sus diferencias con respecto a la silla "normal". ¿Por qué? Hay evidencias sicológicas, establecidas a través de experimentos, de que las personas extructuran su campo semántico agrupando conceptos alrededor de un, así llamado, prototipo semántico. Si le pides a alguien que te diga el nombre de una herramienta, será un martillo en la mayor parte de los casos, un ejemplo de instrumento musical será un violín, un número será el 7... pero no se trata de telepatía ni de magia negra. Es simplemente, eficacia semántica, porque resulta más fácil distinguir que definir. Los niños empiezan con prototipos como "perro" o "manzana", después descubren qué animal y fruta quieren decir gracias al aprendizaje, el uso, si el concepto X se acerca más a un "perro" o de una "manzana". Esta es la razón por la que para muchos niños los gatos son perros durante un tiempo (graciosos y peludos), y los tomates son manzanas (redondos y rojos).
|
|
|
Un approccio abbastanza neutrale per una possibile classificazione è l'approccio paradigmatico. Funziona indipendentemente da referente, definizioni, etimologia od osservazione, semplicemente comprovando che le parole possano sostituirsi all'interno dello stesso contesto. Ad esempio, il contesto "lei si sedette su ..." ci porterà a scegliere tra sedia, poltrona, divano, sgabello, panchina in quanto queste parole rappresentano tutte lo stesso tipo di oggetto ("mobili per sedersi"). Per di più potrebbe essere più semplice spiegare cosa sia una sedia spiegando a cosa serve (per sedersi) piuttosto che tentare di descriverla con precisione (se ha le gambe, quante ne ha?). In ogni caso, diverse culture avranno idee differenti su ciò che è "il tipico oggetto per sedersi", che si tratti di una sedia o un tatami, o altre sedute sarà descritto specificando le differenze rispetto a una sedia normale. Perché? Ci sono prove psicologiche sul fatto che le persone strutturino il loro campo semantico raggruppando i concetti intorno al cosiddetto prototipo semantico. Se si chiede qualcuno di citare un utensile, nella maggior parte dei casi sarà un martello, un esempio di strumento musicale sarà un violino, un numero il 7 ... ma non si tratta né di telepatia né di magia nera, è solo efficienza semantica, perché è più facile distinguere che definire. I bambini iniziano con prototipi come "cane" o "mela", poi scoprono a quale animale e frutto corrispondono attraverso l'apprendimento, l'uso, se il concetto X si avvicina più a un cane o a una mela. Per questo motivo per molti bambini i gatti sono cani (carini e pelosi), e i pomodori sono mele (rotondi e rossi).
|
|
|
Een vrij neutrale aanpak voor de indeling is de paradigmatische benadering. Die werkt onafhankelijk van referent, definities, etymologie en observatie, simpelweg door te testen welke woorden elkaar kunnen vervangen in dezelfde context. Bijvoorbeeld, de context "ze ging zitten op een ...." zal helpen om stoel, bank, stoel, fauteuil, bank als een vergelijkbaar soort dingen ("zitmeubel") te classificeren . En het kan veel gemakkelijker uit te leggen zijn wat een stoel is met het vaststellen van het doel (om op te zitten) in plaats van het precies te definiëren (hoeveel poten? als er al zijn?). Toch zal elke cultuur een idee over "het typische zit-tuig" hebben, of het nu een stoel, een tatami mat, of een andere zittuig wordt beschreven door hun verschil met een "normale" stoel. Waarom? Er is experimenteel psychologisch bewijs voor, dat mensen hun semantisch landschap structureren door samengeballen van concepten rond zogenaamde semantische prototypes. Als je iemand vraagt om een werktuig te noemen, zal het een hamer zijn in een zeer hoog percentage van de gevallen; een muziekinstrument zal een viool zijn, een nummer zal een 7 zijn ... maar het is geen telepathie of zwarte magie. Nee, het is gewoon semantische efficiëntie, omdat het gemakkelijker is om onderscheid te maken dan te definiëren. Kinderen beginnen met prototypes als "hond" en "appel", om er dan achter te komen wat dieren en fruit betekenen door te leren van uit het gebruik, of begrip X dichter bij "hond" of bij "appel" is. Daarom zijn voor veel kinderen katten voor een tijdje honden (schattig en harige) en zijn tomaten appels (rond en rood).
|
|
|
Сравнително неутрален подход за класифициране е парадигматичният подход. Той работи независимо от референт, дефиниции, етимология и наблюдение, просто чрез проба кои думи могат да заместят всяка друга в същия контекст. Например контекстът "тя седна на един..." ще помогне да се класифицират стол, диван, табуретка, фотьойл, пейка като подобен тип неща (мебели за сядане). И може да се окаже много по-лесно да се обясни какво е стол, като се отбележи неговото предназначение (за сядане), вместо да ако се дефинира точно (колко крака? ако има такива?). Независимо от това, всяка култура ще има представа за "типичен предмет за сядане", независимо дали това е стол или татами, а другите предмети за сядане ще бъдат описвани чрез това как се различават от един нормален стол. Защо? Налице са експериментални психологически доказателства, че хората структурират своя семантичен пейзаж чрез смесване на понятията около т.нар семантични прототипи. Ако попитате някого да назове само инструмент, това ще бъде чук в много голям процент от случаите, музикалният инструмент ще бъде цигулка, числото ще бъде 7... но това не е телепатия, нито черна магия. Не, това е просто семантична ефективност, тъй като е по-лесно да се прави разлика, отколкото да се определя. Децата започват с прототипи като "куче" и "ябълка", след това разбират значението на думите "животни" и "плодове" чрез учене, чрез употреба, съпоставяйки дали концепцията X е по-близо до "куче" или до "ябълка". Това е причината за много деца котките да са кучета за известно време (сладко и пухкаво), а доматите са ябълки (кръгли и червени).
|
|
|
Dosta neutralan pristup klasifikaciji je paradigmatičan pristup, koji funkcionira neovisno o referencijama, definicijama, etimologiji i promatranju, jednostavno testirajući koje riječi mogu zamijeniti jedna drugu u kontekstu. Npr. kontekst "Ona je sjela na..." će pomoći da klasificiramo stolica, sofa, fotelja, klupa, tabure kao slične vrste stvari ("dio pokućstva za sjedenje"). I vjerojatno je lakše objasniti što je stolica opisujući njenu funkciju (sjediti na njoj) nego definirajući koncept precizno (Koliko ima nogu - ako ih uopće ima?). No svaka kultura ima vlastite ideje o tome što je tipičan dio pokućstva za sjedenje, da li stolica ili možda tatami-hasura a druge sjedalice se opisuju prema tome koliko se razlikuju od "normalne" sjedalice. Zašto? Postoje psihološke indikacije da ljudi strukturiraju semantička polja grupirajući mnogo pojmova oko osnovnog tzv. semantičkog prototipa. Ako zatražte da netko misli na oruđe, pomislit će na čekić u visokom postotku slučajeva, glazbeni će instrument vjerojatno biti violina, a broj će biti 7 itd. No ne radi se o telepatiji niti o crnoj magiji. Ne, jednostavno se radi o semantičkoj efikasnosti jer je lakše razlikovati nego definirati. Djeca započinju prototipovima kao "pas" i "jabuka", zatim shvate što stvarno znači "životinja" i "voće" učenjem, upotrebom da li je koncept X bliži "psu" ili "jabuci". To objašnjava zašto su mačke za mnoge mališane psi tokom nekog vremena (slatki i paperjasti) a rajčice su jabuke (okrugle i crvene).
|
|
|
En rimelig neutral tilgang til klassifikationsproblemet er den paradigmatiske metode. Den fungerer uafhængigt af definitioner, etymologi og observation, udelukkende ved at teste hvilke ord der kan stå ind for hinanden i samme kontekst. Fx kan konteksten "Hun satte sig på en/et ..." hjælpe med at klassificere stol, sofa, skammel, lænestol og bænk som en beslægtet klasse ting ("siddemøbler"). Og det kan være nemmere at forklare hvad en stol er ved at beskrive dens anvendelse (at sidde på) snarere end præcist at definere objektet (hvor mange ben? om nogen overhovedet?). Alligevel vil hver kultur have en forestilling om "det typiske siddemøbel", være det sig en stol eller en tatami-måtte, og andre sidde-redkaber vil blive beskrevet igennem hvordan de adskiller sig fra den "normale" stol. Hvorfor? Eksperimentelle psykologiske undersøgelser peger på at mennesker strukturerer det semantiske landskab ved at gruppere koncepter omkring såkaldte semantiske prototyper. Hvis man ber nogen om at nævne et værktøj, vil det være en hammer med en relativ høj sandsynlighed, et musikinstrument vil være en violin, et tal bliver 7 ... men der er ikke tale om telepati eller sort magi. Nej, det er bare semantisk effektivitet, fordi det er nemmere at skelne eller sammenligne end at definere. Børn starter med prototyper som "hund" og "æble", og finder så senere ud af hvad der menes med "dyr" og "frugt" - ved at lære, af de voksnes sprogbrug, om et givent koncept er tættere på henholdsvis "hund" eller "æble". Metoden er foklaringen på hvorfor mange småbørn kalder katte for hunde for en tid (sød & pelset), eller tomater for æbler (rund & rød).
|
|
|
Üsna neutraalne on läheneda klassifitseerimisele paradigmaatiliselt. See toimib sõltumatult referendist, definitsioonidest, etümoloogiast ja vaatlusest. Katsetatakse lihtsalt, milliseid sõnu saab ühes ja samas kontekstis üksteisega asendada. Näiteks kontekst "ta istus ... peale" aitab klassifitseerida tooli, diivanit, taburetti, tugitooli, pinki kui ühte tüüpi esemeid ("mööbel, millel istutakse"). Ja tõepoolest võib olla palju lihtsam seletada, misasi on tool, märkides ära selle kasutusala (istumine), kui seda täpselt defineerida (palju jalgu? kas on üldse jalgu?). Ometi on igal kultuuril "tüüpilise istumiskoha" idee, olgu see siis tool või tatami matt, ja muid istumisaluseid kirjeldatakse erinevuse kaudu "normaalsest" toolist. Miks? On eksperimentaalne psühholoogiline tõestus, et inimesed struktureerivad semantilist maastikku niinimetatud semantilisi prototüüpe koondades. Kui paluda kellelgi nimetada üks tööriist, on see väga kõrgel protsendil juhtudest haamer, muusikaline instrument on viiul, number on 7... aga see ei ole telepaatia, ei ole must maagia. Ei, see on lihtsalt semantiline efektiivsus, kuna lihtsam on eristada kui defineerida. Lapsed hakkavad pihta prototüüpidega nagu "koer" ja "õun", seejärel avastavad õppimise teel, kuidas neid kasutatakse, mida loomad ja puuviljad tähendavad, kas mõiste X on lähem "koerale" või "õunale". Just sellepärast on paljude laste jaoks kassid mõnd aega koerad (nunnud ja karvased) ning tomatid õunad (ümmargused ja punased).
|
|
|
Az osztályozáshoz egy viszonylag semleges megközelítés a paradigmatikus. Ez a referenciáktól, definícióktól, etimológiától és megfigyeléstől függetlenül működik, azt nézi, hogy mely szavak képesek helyettesíteni egymást egy adott környezetben. Vegyük például a "leült egy ...." környezetet, ez segít besorolni a szék, kanapé, karosszék, fotel, pad szavakat hasonló típusú dolgokba (ülőbútorok). És lehet, hogy sokkal könnyebb elmagyarázni, mi a szék, ha rámutatunk a céljára (amire ráülünk), mintha megpróbálnánk pontosan meghatározni (hány lába van? ha egyáltalán van?). Ugyanis minden kultúrának van valamilyen elképzelése a tipikus ülő alkalmatosságról, akár ez szék vagy tatami szőnyeg, és egyéb ülő alkalmatosságokat úgy lehet leírni, hogy miben különböznek egy normál széktől. Miért? Van rá kísérleti pszichológiai bizonyíték, hogy az emberek a szemantikai térképüket úgy alakítják ki, hogy a fogalmaikat ún. szemantikai prototípusok köré csoportosítják. Ha megkérdezünk valakit, hogy nevezzen meg egy eszközt, akkor az esetek többségében a kalapácsot fogja mondani, hangszerként a hegedűt, számként a hetet... és ez nem telepátia vagy fekete mágia. Nem, ez mindössze szemantikai hatékonyság, ugyanis könnyebb megkülönböztetni, mint meghatározni. A gyerekek is olyan prototípusokkal kezdik, mint "kutya" és "alma", s csak utána fedezik fel, hogy mit jelent az állat és a gyümölcs, a használatból tanulják meg, hogy egy X fogalom a kutyához vagy az almához van közelebb. Ezért van az, hogy sok gyerek számára a kezdetben a macska is kutya (aranyos és szőrős), és a paradicsom pedig alma (kerek és piros).
|
|
|
Pakankamai neutralus požiūris į klasifikacijas - paradigmatinis. Jis veikia nepriklausomai nuo kalbančiojo, apibrėžimų, etimologijos, stebėtojo tiesiog tikrinant bandymų būdu, kurie žodžiai gali pakeisti vienas kitą tame pačiame kontekste. Pavyzdžiui, kontekstą : "ji sėdo į ..." padės suklasifikuoti kėdė, krėslas, sofa, taburėtė, suolas kaip vieno tipo daiktai ("baldai sėdėjimui"). Taip lengviau paaiškinti, kas yra kėdė pagal paskirtį (sėdėjimui ant jo), vietoj jo tikslaus aprašymo (kiek kojų? Ar išvis jos yra?) Tuo labiau, kad kiekviena kultūra turi savo idėją apie tai, kas yra tipiškas prietaisas skirtas sėdėjimui, nesvarbu, ar tai kėdė, ar tatamis, o kiti baldai bus aprašomi tiek kiek jie skiriasi, nuo "įprasto sėdėjimo prietaiso". Kodėl? Yra eksperimentiniai psichologiniai įrodymai, kad žmonės struktūrizuoja savo semantinę aplinką, apjungdami sąvokas aplink taip vadinamus semantinius prototipus. Jeigu jūs paprašysite ką nors įvardinti darbinį instrumentą, didžioji dauguma įvardins plaktuką, muzikinis instrumentas bus smuikas, skaičius - septyni... tai ne telepatija ir ne juodoji magija. Tai - tiesiog semantinis produktyvumas, nes yra paprasčiau atskirti, negu nustatyti. Vaikai pradeda nuo tokių prototipų kaip "šuo" ir "obuolys", po to jie suvokia, ką reiškia "gyvūnai" ir "vaisiai", klausydami pirminių būdu, lygindami sąvoką X pagal jo artumą "šuniui" arba "obuoliui". Dėl tos priežasties daugumai vaikų katinai yra šunys (nes jie įdomūs ir pūkuoti), o pomidorai yra obuoliai (nes apvalūs ir raudoni).
|
|
|
Neutralny sposób grupowania wyrazów pod względem znaczenia stanowi klasyfikacja paradygmatyczna. Jest ona niezależna od desygnatu, definicji, etymologii i obserwacji, dokonuje się po prostu jej poprzez sprawdzanie, które wyrazy mogą się zastępować w tym samym kontekście. Na przykład wspólny kontekst „ona usiadła na…” umożliwia traktowanie krzesła, kanapy, stołka, fotela, ławki jako obiektów podobnych („meble do siedzenia”). I o wiele łatwiej można wyjaśnić, czym jest krzesło, poprzez podanie jego funkcji (do siedzenia), niż poprzez próbę precyzyjnego definiowania (czy ma nogi? ile?). Niemniej jednak, każda kultura ma swoje wyobrażenia dotyczące „typowego sprzętu do siedzenia”. Może to być np. krzesło lub mata tatami, a inne obiekty służące do siedzenia będą opisywane na zasadzie podawania różnic między nimi a „normalnym” np. krzesłem. Dlaczego? Istnieją dowody pochodzące z badań psychologicznych, że ludzie organizują semantyczny krajobraz poprzez grupowanie pojęć wokół tzw. semantycznych prototypów. Wiele osób na prośbę o podanie jakiegoś narzędzia wymieni młotek, w przypadku instrumentów muzycznych – skrzypce, a jeśli chodzi o liczby – 7. Takie przewidywania to nie telepatia ani czarna magia, tylko kwestia skuteczności, łatwości określonych operacji semantycznych: łatwiej jest rozróżniać niż definiować. Dzieci zaczynają od posługiwania się takimi prototypami, jak „pies” i „jabłko”, dopiero potem dowiadują się, czym są zwierzęta lub owoce, ucząc się na podstawie użycia językowego, czy dane pojęcie X jest bliższe „psu” czy „jabłku”. To właśnie dlatego dla niektórych dzieci przez pewien czas koty są psami (bo dzielą z nimi cechy: milutki i futrzasty), a pomidory są jabłkami (okrągłe i czerwone).
|
