|
|
Annak ellenére, hogy a beszámoló erősen személyes jellegű, és erős szimpátiát képes bennünk ébreszteni a főszereplők iránt, Sullivan képes megfelelő távolságból szemlélni az eseményeket és azokat az embereket, akiket ábrázol. Ez már az első idézetből- Friedrich Nietzsche intéséből, hogy „Ő, aki szörnyetegekkel küzd, óvakodjon tőle, nehogy saját maga is szörnyeteggé változzék” – nyilvánvaló utalás Florinra, aki a szerb atrocitások brutalitására való válasz közben, maga is megadja magát brutalitásuknak. Az idézet utalás a koszovói albánok jóval általánosabb kritikájára is, akik, elvakulva az etnikai lojalitásról, nem voltak képesek megelőzni a szerb civilek elleni megtorlásokat a háború befejezését követően. Sullivan érvelése szerint, bár Koszovóban talán nem az albánok voltak az erőszakhullám elindítói, de az a tény, hogy kudarcot vallottak a rend és a törvény helyreállítását illetően, és hogy etnikai csoporttársaikat a szerbek ellen elkövetett atrocitások miatt nem büntették meg, gondoskodott arról, hogy az erőszakhullámnak nem lesz könnyű véget vetni. Ha ennek fényében vizsgáljuk a történteket, akkor Ramush Haradinaj volt miniszterelnök nemrég hozott döntése, miszerint átadja magát a Háborús Bűnökkel foglalkozó Hágai Nemzetközi Bíróságnak, igen jelentős kezdeti lépés lehet a koszovói béke és a stabilitás megteremtése irányában.
|
