|
|
Az osztályozáshoz egy viszonylag semleges megközelítés a paradigmatikus. Ez a referenciáktól, definícióktól, etimológiától és megfigyeléstől függetlenül működik, azt nézi, hogy mely szavak képesek helyettesíteni egymást egy adott környezetben. Vegyük például a "leült egy ...." környezetet, ez segít besorolni a szék, kanapé, karosszék, fotel, pad szavakat hasonló típusú dolgokba (ülőbútorok). És lehet, hogy sokkal könnyebb elmagyarázni, mi a szék, ha rámutatunk a céljára (amire ráülünk), mintha megpróbálnánk pontosan meghatározni (hány lába van? ha egyáltalán van?). Ugyanis minden kultúrának van valamilyen elképzelése a tipikus ülő alkalmatosságról, akár ez szék vagy tatami szőnyeg, és egyéb ülő alkalmatosságokat úgy lehet leírni, hogy miben különböznek egy normál széktől. Miért? Van rá kísérleti pszichológiai bizonyíték, hogy az emberek a szemantikai térképüket úgy alakítják ki, hogy a fogalmaikat ún. szemantikai prototípusok köré csoportosítják. Ha megkérdezünk valakit, hogy nevezzen meg egy eszközt, akkor az esetek többségében a kalapácsot fogja mondani, hangszerként a hegedűt, számként a hetet... és ez nem telepátia vagy fekete mágia. Nem, ez mindössze szemantikai hatékonyság, ugyanis könnyebb megkülönböztetni, mint meghatározni. A gyerekek is olyan prototípusokkal kezdik, mint "kutya" és "alma", s csak utána fedezik fel, hogy mit jelent az állat és a gyümölcs, a használatból tanulják meg, hogy egy X fogalom a kutyához vagy az almához van közelebb. Ezért van az, hogy sok gyerek számára a kezdetben a macska is kutya (aranyos és szőrős), és a paradicsom pedig alma (kerek és piros).
|
