|
|
191:1.2 Amikor Péter a Mester szeretetteljes pillantására gondolt, ahogy a Mester Annás házelője előtt elhaladt, és amint éppen az a csodálatos üzenet járt a fejében, melyet aznap korán reggel hoztak neki a nők, akik az üres sírhelyről jöttek, „Menjetek és mondjátok meg az apostolaimnak — és Péternek” — amint éppen a kegyelem e jelein merengett, a hite kezdett a kétségei fölébe kerekedni, és megállt, kezét ökölbe szorította, s közben hangosan azt mondta: „Hiszem, hogy feltámadt holtából; megyek és elmondom a testvéreimnek.” És ahogy ezt kimondta, hirtelenül előtte termett egy emberalak, aki ismerős hangon szólva hozzá ezt mondta: „Péter, az ellenség meg akart szerezni téged, de én nem akartalak feladni. Tudtam, hogy nem szívből tagadtál meg; ezért megbocsátottam neked, még mielőtt kérted volna; de most már ne gondolj többet magadra és a pillanat gondjaira, miközben felkészülsz, hogy elvidd az örömhír jó üzenetét a sötétségben gubbasztóknak. Többé ne azzal törődj, hogy mit nyersz az országtól, hanem azzal foglalkozz, hogy mit adhatsz azoknak, akik rettenetes szellemi szegénységben élnek. Készülj, Simon, egy új nap csatájára, az emberek természetes elméjének szellemi sötétségével és rossz kétkedéseivel való küzdelemre.”
|
