|
|
Dar svarbu yra tai, kad malda į beasmenį Dievą netenka prasmės; juk tada tai tampa mūsų sąmonės pokalbiu su kažkokia Dievo idėja, kuri egzistuoja tik mūsų pačių protuose. Bet mums nuolat primenama, kad mes meldžiamės į Dievą, turintį buveinę Danguje (Koh 5:2; Mt 6:9; 5:16; 1 Kar 8:30), o Jėzus, įžengęs į Dangų, dabar sėdi Dievo dešinėje ir užtaria mus (1 Pt 3:21; Žyd 9:24).
|
|
|
Nagyon fontos az, hogy ha Isten egy nem létezőnek tekintett személy akkor ez az imádkozást értelmetlenné teszi - mintha imádságaink dialógusok lennének a mi tudatunk és Isten fogalma között amely csupán a mi gondolatvilágunkban létezik. Azonban folyamatosan figyelmeztetve vagyunk, hogy imádkozzunk ahhoz az Istenhez aki a mennyben van (Zak.5:2; Mt.6:9; 5:16; 1Kir.8:30), és, hogy Jézus most ott az Atya jobbján van, hogy felajánlja a mi imádságainkat (1Pt.3:21; Zsid.9:24). Ha Isten nem individuális akkor ezek a versek elvesztik az értelmüket. De ha egyszer megértjük, hogy Isten egy valóságos, szerető Atya akkor a hozzá való imádság nagyon valóságossá és kézzelfoghatóvá válik - ténylegesen egy másik lényhez szólunk akiben hiszünk aki nagyon készséges és tehetős arra, hogy meghallgasson.
|