|
|
A Szűzanya 1830. november 27-én, szombaton jelent meg Katalinnak másodszor. Este fél hatkor a nővérek elmélkedésre mentek a kápolnába. Márta anya felolvasta az első szempontot. Katalint hirtelen nagy csend vette körül. Majd ismét a jól ismert hangra, a selyem suhogására lett figyelmes. Az emelvényről jött, amely mellett egy Szent Józsefet ábrázoló festmény függött. “A Szűzanya ott állott”- ahogy Katalin azt később kifejezte. Egy halványpiros köpeny volt rajta, amelyből fény áradt. Egyszerű szabású volt, a karokat és a nyakat befedő, bő ujjakkal. Szűz Mária egy földig érő fátyolt is viselt. A fátyol alatt, amely csipkével volt a homlokhoz erősítve, aranyszőke haj csillogott. Arca egy kb. 40 éves asszony arca volt, aki szomorúan mosolygott. Szemeit az égre emelte. A Szent Szűz egy félgömbön állott. Kezében egy kisebb gömböt tartott, amelyen egy kereszt volt. Mozdulatlanul lebegett a térben. Katalin egy benső hangot hallott: “A kisebb gömböt mintegy felajánlja a Mennyei Atyának. A gömb az egész világot jelképezi, de mindenekelőtt Franciországot, és minden egyes személyt. A Szűzanya ujjain drágakövekkel díszített gyűrűk voltak, amelyekből, miután a a gömb eltűnt, ragyogó, legyezőszerű fénysugarak áradtak. A fénysugarak cseppekké válva lehullottak a félgömbre, amelyen a jelenés állott. Katalin ismét hallotta a hangot: “Ez a kegyelem jelképe, amelyekben azokat részesítem akik ezt kérik.” Katalin késbb ezt írta ezzel kapcsolatban: “Ezáltal megértettem, hogy mennyire kedves a Szűzanyának, ha az Ő közbenjárását kérjük imáinkban, és milyen nagylelkű azokhoz, akik kegyelmeket esdeklenek ki általa, s hogy ezeket milyen szívesen közvetíti. Abban a pillanatban úgy éreztem, mintha már nem is ebben a világban éltem volna. Éltem-e még, vagy meghaltam? Elragadtatásba estem… Nem tudom ,hogyan fejezzem ki ezt szavakkal.” Katalin a Szűzanyát körülvevű ovális fényben aranybetűs szavakat látott:
|